2018.02.24. – eltelt 7 hónap

Ma 7 hónapja kezdődött az építkezés. A kitűzéstől eljutottunk az alapásásig, a zsalukövezésig, a falazásig, a födém kiöntéséig, a válaszfalakig, a tetőszerkezet megépítéséig, a cserepezésig, a villanyszerelésig, a vakolásig, a gipszkartonozásig, vízszigetelésig, hamarosan a vízvezetékek és a fűtésrendszer kiépítése kezdődik meg. Jönnek az ablakok, terveztetjük a riasztórendszert.

Ebből:

ez lett…

A táj meg ilyen még mindig:

 

Off: mese az ismeretlen és felettébb különös utcanévről… avagy, jól nézd meg hol építkezel

Az az utca, ahol a házunk áll, Temető utcaként ismert a faluban. A közel két esztendővel ezelőtti átnevezésnek – Naphegy utca – számomra nincsen különösebb jelentősége, mert a temetővel, a sírkövekkel, a halállal nincsen semmi bajom. Sem nem félek, sem nem irtózom. Sőt, a temetők csendje leginkább a ligetek, parkok nyugalmát idézi. S még, ha oly zsúfolt is, sosem zajos. Ám a falu népe “csudáskodik” az új néven. Hogy ilyen?.. ilyen nincs is a faluban, csak Paphegy van, de Naphegy, olyan aztán nem is volt és most sincsen.

A napokban esti sétánk közben találkoztunk egy jóemberrel, aki egyenesen azt mondta, hogy biztosan azért ez a név (s ez a erőltetett fennhéjázás, ahogy olvastam a gondolataiban), mert oda igazából nem is süt a nap! Tehát, ha jól értem, komolyan lyukra futottunk a telekvásárlásnál, már-már fekete lyukra. Hiába a faluban az itt töltött 10 év. Tudnunk kellett volna, hogy a ravasz átnevezés a puszta megtévesztést szolgálta, és az egész egy kozmikus átverés. Ezt a hegyet még a nap is kerüli. A temető síri némaságában, állandóan sötétben fogunk botorkálni, kezünkben remegő lámpafénnyel? (Mert villany az van…)

Hát, nekem egyből egy Lázár Ervin mese sorai jutottak eszembe, s bár ez nem az irodalmi blogom, nem állhatom meg, hogy ne idézzem itt. (A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.)

“Nem volt nálam csúnyább gyerek Rácpácegresen. Azazhogy mit beszélek, hetedhét országon nem akadt nálam csúnyább gyerek. A lábam gacsos volt, a hasam hordóhas, a fejem úritök, az orrom ocsmonda, egyik szemem balra nézett, másik szemem jobbra nézett, hívtak emiatt kancsalnak, bandzsalnak, sandának, bandzsának, kancsinak, bandzsinak, árokba nézőnek; tyúkmellem volt, suta voltam, fülem, mint az elefánté, harcsaszám volt, puklis karom, a termetem girbegurba.

Hát ilyen csúnya voltam.

Vagy tán még annál is csúnyább.

Úgy szégyenkeztem emiatt, ahogy még senki Rácpácegresen. És forrt bennem a düh, emésztett a méreg, rágtam magam, elöntött az epe. Miért vagyok én ilyen csúnya? Kiért? Miért? Mi végre? Ki végre?

Két zenész lakott a szomszédomban Rácpácegresen. Jobbról Rácegresi, balról Pácegresi. Rácegresi tudott furulyázni, Pácegresi nem.

Rácegresi azt mondta nekem:

– Csúnya vagy, csúnya vagy, de azért rád is süt a nap. Ha egyszer jó szíved lesz, el is felejted, hogy csúnya vagy. És meg is szépülsz tőle. (…)”

(Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér, részlet; 1973.)

 

2018.02.10. – gipszkartonozás

Megkezdődött a gipszkartonozás. Ma rendelte meg a kivitelező a nyílászárókat. A gyártási idő 3-4 hét. Megkezdtük a riasztórendszerről az egyeztetést. A tetőcserép még mindig hiánycikk, az a néhány darab rendelés alatt van már jó ideje…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.